Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

ELHUNYT KRISCH IMRE, A SOPRONI EGYETEM NYUGALMAZOTT VEZETŐ NYELVTANÁRA

 

 

Megrendülten tudatjuk, hogy 2023. augusztus 7-én, 80. életévében elhunyt Krisch Imre, az Idegen Nyelvi Központ nyugalmazott vezetője, egyetemisták generációinak tanár ura, a büszke lokálpatrióta, a soproni közélet ismert, elismert és pótolhatatlan alakja.

 

Krisch Imre 1943-ban született Sopronban, családja azon kevés Tómalom utcai család közé tartozott, akiket 1946-ban elkerült a kitelepítés életeket megkeserítő tragédiája.

Alapfokú iskolai tanulmányait a Halász utcai Általános Iskolában végezte. Középiskolás évei alatt a Széchenyi István Gimnázium legendás tanárainak keze alatt pallérozódott (1958-1962), érettségi után a debreceni származású osztályfőnöke, a mélyen tisztelt Urai Aliz hatására a cívis városba vezetett az útja. A Kossuth-Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1967-ben szerzett orosz-német szakos középiskolai tanári diplomát. Friss házasként, egyetemi tanulmányai befejeztével visszatért szülővárosába, első munkahelye a Berzsenyi Dániel Gimnázium volt.

 

1971. szeptemberében az Erdészeti és Faipari Egyetem nyelvtanára lett, majd az intézet akkori vezetője, a nagyra becsült Koch Gyula nyugdíjazása után 1978-ban az Idegen Nyelvi Lektorátus vezető nyelvtanárává nevezték ki. Ezt követően, nyugdíjba vonulásáig (2005) ez volt az egyetlen munkahelye. 34 év alatt itt teljesedett ki szakmai tevékenysége.

 

Jelentős mértékben Krisch Imrének köszönhető, hogy az 1980-as végétől Sopron felkerült az országos nyelvvizsgahelyek térképére. Az Állami Nyelvvizsga Bizottság soproni decentrumának létrehozása unikumnak számított, az ország nagy egyetemi városain kívül az Erdészeti és Faipari Egyetem volt az egyetlen nyelvvizsgahely, amely nem rendelkezett tudományegyetemi háttérrel.

 

1986-ban a MÉM Művelődésügyi Szakbizottságának tagjává választották. Ez a szervezet koordinálta a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó 17 felsőoktatási intézmény nyelvoktatási tevékenységét.

 

Irányítása alatt alakult meg az évekig sikeresen működő magán és céges ügyfeleket kiszolgáló Egyetemi Nyelviskola.

 

Elhivatottan közreműködött az egyetem külföldi kapcsolatainak gondozásában, szívügye volt a Hamburgi Egyetem Germanisztikai Intézetével fennálló partneri kapcsolat.

 

Krisch Imre több német nyelvi nyelvvizsga felkészítő jegyzet és hallgatói szaknyelvi oktatási segédlet szerzője és társszerzője.

 

Fegyelmezett, önmagával szemben szigorú, következetes, ugyanakkor önzetlenül segítőkész, ízig-vérig tanár volt, kiváló tanár, ez volt az élete. Szinte bölcsőben kapott kétnyelvűséggel és egy harmadik tanult nyelvvel a puttonyában a nyelvtudás fontosságának népszerűsítését szívügyének tekintette és hitelesen képviselte. A német nyelv és kultúra nagykövete volt, büszkén képviselte a város és a soproni németség érdekeit. 2009-ben közéleti tevékenységének elismeréseként „Sopronért Emlékérem“ kitüntetést kapott.

 

Elment egy nagyszerű ember, kiváló tanár, tiszteletre méltó és megbízható kolléga, jó barát.

 

Ruhe in Frieden Imre

 

(Dékány Zsigmond

 

Krisch_Imre.png

 

Die Universität Sopron trauert um Mag. Imre Krisch, den früheren Leiter des Fremdsprachenzentrums, der am 7. August 2023 in seinem 80. Lebensjahr verstorben ist. Er war anerkannter und beliebter Lehrer vieler Studierender, stolzer Lokalpatriot von Sopron/Ödenburg, bekanntes, hochgeschätztes und unersetzliches Mitglied des Soproner öffentlichen und kulturellen Lebens.

Imre Krisch wurde 1943 in Sopron geboren, er gehörte einer jener wenigen Familien in der Teichmühlengasse an, die der mit Familientragödien verbundenen Vertreibung 1946 entkommen sind. Nach der Grundschule in der Halász utca/Fischergasse legte er 1962 im Széchenyi István Gymnasium die Matura ab und studierte auf Rat seiner Debreziner Klassenlehrerin an der Universität Debrecen. 1967 erhielt er sein Diplom an der Philosophischen Fakultät der Kossuth Lajos Universität in den Fächern Russisch-Deutsch. Jung verheiratet zog er in seine Heimatstadt und begann am Berzsenyi Dániel Gymnasium zu unterrichten.

1971 wurde er Sprachlehrer am Lektorat der Universität für Forstwirtschaft und Holzindustrie, das er ab 1978 leitete. Von hier ging er nach 34 Jahren in Pension.

Seiner unermüdlichen Aktivität ist es zu verdanken, dass in Sopron Sprachprüfungszentren entstanden, die sowohl die allgemein sprachlichen als auch die fachsprachlichen Kenntnisse förderten und prüften.

Es war für ihn eine Herzensangelegenheit, die Partnerschaft zu anderen Universitäten, insbesondere zum Institut für Germanistik an der Universität Hamburg zu pflegen.

Er schrieb zahlreiche Bücher zur Vorbereitung auf die Sprachprüfung, sowie Fachsprachenhilfen.

Er war ein disziplinierter, sich selbst gegenüber strenger, konsequenter Lehrer mit Herz und Seele, immer hilfsbereit, sein Leben lang. Die Zweisprachigkeit wurde ihm in die Wiege gelegt, er erlernte dazu eine dritte Sprache und verkörperte die Wichtigkeit der Sprachkenntnisse authentisch. Er war als Lehrer, Dolmetscher und Mensch Botschafter der Stadt Sopron und der deutschsprachigen Soproner Gemeinde. Dafür erhielt er 2009 die Auszeichnung „Gedenkmedaille Pro Sopron”.

Ein wunderbarer Mensch, hervorragender Lehrer, ehrwürdiger, zuverlässiger Kollege, ein guter Freund ist von uns gegangen. Wir gedenken seiner in Ehrerbietung und Dankbarkeit.

Ruhe in Frieden, Imre!

Unser Mitgefühl gilt seiner Familie und seinen Angehörigen.

 

Interview mit Krisch Imre

Cikk nyomtatása E-mail